Kertész Balázs – vezetőedző, triatlon és futóedzés

Az én küldetésem az, hogy mindenki a saját útján, saját tempójában jusson előre, és közben megtapasztalja azt, amit a sport számomra is adott: kitartást, erőt, örömöt és önmagunk legyőzésének valódi élményét.

Bata Viktória – adminisztráció, táplálkozási tanácsadás

Hosszú évek óta sportolok, a mozgás szinte minden formája feltölt, kikapcsol, boldoggá tesz. Mindig is motivált, hogy ezt az élményt másoknak is továbbadhassam. Sportolóként a mozgás örömét és a közösségi sport lehetőségét szeretném megmutatni, táplálkozási tanácsadóként pedig abban segítek, hogy a mindennapok kiegyensúlyozottabbá és tudatosabbá váljanak.

Judák Endre – futás, masszőr

Kiskorom óta életem része a sport: kerékpár, úszás, futás, pingpong, futball. 15 éven át rendszeresen versenyeztem, és indultam országos bajnokságokon, így nem voltak ismeretlenek számomra a sportsérülések, melyek masszőrök és gyógytornászok segítségével gyógyultak. Innen indult az érdeklődésem a masszőrködés iránt, alaposan meg akartam ismerni, hogy ezzel miként lehet sportsérüléseket megelőzni, illetve gyógyítani. Mindig is szerettem sportegyesületben dolgozni, a csapat munkáját sporttevékenységgel, illetve segítő masszőrködéssel kiegészíteni.

Andréka Áron – úszás

Kiskorom óta vagyok vízben és vízparton, később versenysportnak a vízilabdát választottam. Testnevelő tanárként diplomáztam, azóta is ez a hivatás tölti ki az életem nagy részét. Az egyetemi évek alatt végeztem vízimentő tanfolyamot, melyben most már több mint tíz éve dolgozom. Az egyetemi évek után a futás került előtérbe, az elmúlt években pedig már az ultra futás világába is beleszagoltam. „Ép testben, ép lélek” – „mens sana in corpore sano” – Ez a mondás, mely meghatározza az embert, hogy a fizikai és mentális énünk egyensúlyban legyen. Így tudunk fejlődni és átkelni az akadályokon.

-kerékpár

Részletek hamarosan!